Ma 2014. július 31., csütörtök, Oszkár napja van. Holnap Boglárka napja lesz.

„Egy ősi legenda támad most fel” – A vérfarkas története

Olvasóink értékelése:  / 2
ElégtelenKitűnő 

A misztikus alkotások kedvelőinek bizonyára nem ismeretlen a farkasember vagy vérfarkas alakja. Elég, ha Stephen King Ezüst pisztolygolyóira gondolunk, vagy olyan, hazánkban is népszerű, sorozatokra, mint az Odaát. Vajon honnan merítenek ezek a sikeres filmek és sorozatok?

 

A farkasember legendája a világon mindenütt megtalálható. Gyökerei egész az ősi sámánizmusig nyúlnak vissza, de a görög-latin kultúrkörben is fellehető. Róma alapítóját, Romulust egy farkas táplálta gyermekkorában, így tett szert emberfeletti erőre és képességekre. Az alakváltók történetében a természethez, az állatokhoz való közelség nagy szerepet játszott. A sámánok és indiánok is úgy hitték, az átváltozás az állatéhoz hasonló képességekkel ruházza fel az embert: átveszi erejét, szaglása élesebbé válik. Ezeket a misztikus lényeket sok legenda övezi, kultúránként és koronként váltakozva, hozzátéve valamit.

Az eltérő hiedelmek különösen a vérfarkassá válás folyamatában mutatkoznak meg. Főként a szláv mondakörben jellemző, hogy aki farkasemberré akar alakulni, annak meztelenre kell vetkőznie, farkasbőrből készült övet vagy bundát kell magára öltenie. Gyakran rituális szertartások segítségével (mágikus énekek, különleges kenőcsök, állatbőrben való táncolás) érhető el az átalakulás. Állati lábnyomból vizet inni szintén mutánssá tehet, de örökölhető is ez a forma. Mások szerint –ez a legismertebb mód–, akinek teliholdkor arcára vetül a holdfény, az is átváltozik bestiává, de akit megharap egy vérfarkas, az sem menekül meg. A középkorban isteni büntetésnek, átoknak tartották ezt az állapotot, a lényt pedig ördögi teremtménynek.  Talán ez az oka, hogy emberi alakjukban gyakran perifériára szorult, visszahúzódó emberek ők, akiket gyakran gyötör bűntudat emberfarkasként elkövetett vérengzéseikért.

Tulajdonságaikat, alakjukat tekintve többféle farkasembert különböztethetünk meg, lévén alakváltók. Emberként nehéz felismerni őket, egyes elképzelések szerint csupán a vérszomj árulkodik kilétükről, ám az összenőtt szemöldök, a hegyes szemfogak, illetve a karmok is megjelenhetnek. Európában úgy vélték, ha sebet ejtünk rajtuk, abban szőrt találunk. Mint mondtuk, gyakran maguknak valók. A kelet-európai kultúrákban nem ritkán parasztok, csavargók váltak vérfarkassá, hogy megbosszulják a földesúr önkényét. A középkori egyház talán ezért is üldözte és küldte őket máglyára.

Állati alakjukban (germánoknál werwolf, szlávoknál vurkolak) durva, szőrös külsejük van, mozgásuk, érzékeik és vadászösztönük hasonlít a farkaséra. Leggyakrabban teliholdkor változnak át. Farkasként szerzett sebeik emberi alakban is megmaradnak, igaz nem csak erősek, de sérüléseik is gyorsan gyógyulnak. A két állapot közti bestia-lét, a tulajdonképpeni farkasember. Két lábon áll, tartása azonban görnyedt, imbolygó. Szőrzete gyérebb, félig ember, félig állat, nagyjából három méter magas. A vérfarkas nehezen tud uralkodni énjei fölött, a hold mozgása nagy hatással van rá, ahogy ez jellemző az állatokra.

A legnépszerűbb mítoszok is kapcsolatba hozzák a holddal, szinte minden filmben ez okozza az alakváltást. Elpusztítani is közismerten a hold fémjével, az ezüsttel lehet (ezüstgolyó, ezüst kés). Azonban kevesen tudják, hogy ez a hiedelem csupán a XIX. században terjedt el. Korábban fagyönggyel, rozzsal tartották távol a fenevadakat. Megsemmisítésükre vagy az átok feloldására is területenként eltérő módszert alkalmaztak. Az arabok szerint éjjel kell megskalpolni az állatot, a németek pedig háromszor nevén szólítva a lényt, megtörik az átkot. Ez utóbbi közel áll a középkori babonákhoz.  Az inkvizíció máglyára küldte a vérfarkasnak vélt embereket. Elterjedt átoktörésnek számított a keresztelés és az ördögűzés a középkorban.

A farkasember-legendák világszerte ismertek. Ennek oka az ősi emberek természethez való viszonyában és vadságukban keresendő. Már ők is megfigyelték a Hold hatását az élővilágra, különös jelentőséget tulajdonítva neki. A vadembereket, kannibálokat vagy egyéb társadalmon kívüli, a megszokottól eltérő embereket felruházták sajátos tulajdonságokkal. A szőrös test, nagy szemfogak, hegyes körmök, állati kinézet már elég ok lehetett, hogy valakit megbélyegezzenek, állati erőt és képességeket társítsanak hozzá. A harapás által terjedő vérfarkas-kór története pedig visszavezethető arra, hogy a vadak olyan betegségeket terjesztettek, mint a veszettség. Ezért joggal hihették, hogy akit megharapott egy farkasember, az maga is azzá válik. A magyar néphitben a bábák játszottak szerepet a farkasemberré válásban: ha háromszor átbújtatták a csecsemőt nyírfa-abroncson, hétéves korára átváltozott.

Mint látjuk, a vérfarkas alakja több holmi vérengző fenevadnál, aki holdtöltekor változik át és ezüstgolyóval pusztítható csak el, ahogy a filmek, sorozatok sugallják. Egészen ősi és mindenütt ismert misztikus lényről van szó, aki hatalmas erővel, kifinomult szaglással, remek vadászösztönnel bír. A sámánok hallucinogénjeinek, transzainak és az emberek fantáziájának köszönhetjük ezeket a változatos legendákat, melyek költőket, zenészeket és más művészeket ihlettek meg. Nem csak az amerikai mozikban, hanem itt, Európában is.

 

 

NEMbulvár - Tarcsai Nikolett