Ma 2017. szeptember 22., péntek, Móric napja van. Holnap Tekla és Líviusz napja lesz.

Debreceni virágkarnevál

Olvasóink értékelése:  / 1
ElégtelenKitűnő 

Hazai és külföldi táncosok, hagyományőrző csoportok kíséretében tizennégy feldíszített virágkocsi vonul ma végig Debrecenben, a hagyományos augusztus 20-ai virágkarneváli menetben.

    A Nagyállomástól, a Nagytemplom mellett elhaladva a Nagyerdei Stadionig tartó felvonulás ezúttal is a debreceniek kerékpáros menetével indul: a részvétel egyetlen feltétele, hogy a bicikliket virággal kell feldíszíteni.
    A szervezők úgy döntöttek, hogy az idei évtől visszatérnek a gyökerekhez, és egyre több élő virágot használnak a kompozíciók feldíszítéséhez. A helyben termett növények mellett félmillió szál friss dália érkezett pénteken délután hűtőkamionban Hollandiából Debrecenbe, az utolsó szálak szombaton éjjel, vasárnap hajnalban kerültek rá a kompozíciókra.
    A debreceni virágkarnevál fél évszázados története során egyébként eddig több mint félezer virágkocsi vonult végig Debrecen utcáin, öt kontinensről mintegy 65 ezer fellépő érkezett a cívisvárosba, a kompozíciók elkészítésében mintegy százezren vettek részt, a kocsik díszítéséhez pedig több mint 100 millió szál virágot használtak fel.
    Az idén a karnevál történetének legnagyobb kompozícióját is megcsodálhatja a közönség: a különleges virágsárkány 21 méter hosszú, és csaknem százezer friss dáliával díszítették fel a készítői.
    A virágkocsik felvonulását az idén is a magyar államiság jelképét, a Szent Koronát ábrázoló, illetve a város címerét megjelenítő két kompozíció nyitja meg, majd a fellépő művészeti csoportok között sorban láthatja a közönség a különleges virágkölteményeket: a két vallási központ, Esztergom és Debrecen megtartó hitéletének közös gyökerét bemutató nyáját terelő jó pásztort, a Nagyvárad és Debrecen testvérvárosi kapcsolataira utaló "unio" című virágkocsit, a Debreceni Egyetem Mester és tanítvány kompozícióját, valamint helyi cégek, vállalkozások, iskolák virágkocsijait.
    A karneváli menet valamennyi résztvevője elvonul a Református Nagytemplom előtt, ahol a reformáció 500., és a Magyar Református Egyház alapításának 450. évfordulója alkalmából különleges installáció, egy virágszarvas szolgál a menet hátteréül. Az alkotás - amelyet Pikó Sándor képzőművész készített - gondolatiságát a Zsoltárok könyve 42,2 adja: "Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez / Úgy kívánkozik a lelkem Hozzád, Istenem!" A teremtő Ige, amely a hitet, a reményt és a szeretetet hirdeti, áthatja majd ezt az alkotást, és az üzenete is ez lehet az életünkre nézve, hogy mennyire tudjuk ezt befogadni ma. 
    A karneváli kompozíciókat a nap folyamán a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén közelről is megtekinthetik az érdeklődők, szavazatikkal pedig eldönthetik mely alkotások lesznek az idei virágkarnevál díjazott virágkocsijai. Este a stadionban Magyarország legnagyobb aréna show-ja várja a közönséget: húszezer néző előtt kétezren lépnek színpadra, majd az Egyetem téren tűzijátékkal ér véget az idei debreceni virágkarnevál.

 



MTI